A dénesfaiak nem felejtik el jótevőiket

a Cziráky címer egy korabeli rézkarcon

A Cziráky család és a dénesfaiak sorsa évszázadokon át fonódott össze. Amikor a családtól elvették kastélyukat, akkor is a faluban maradtak és a helyiek adtak szállást a grófoknak.
A „cziráki” és „dienesfalvi” Cziráky család megyénk egyik legrégibb famíliája. A családi hagyományok szerint dénesfai kastélyukat az 1627-ben elhunyt Mózes, jogtudós, ítélőmester építtette, a grófi rangot pedig József kapta 1723-ban. A kúria utolsó lakói Cziráky József gróf és családja volt, feleségét Andrássy Ilonának hívták. Pt az idősebb helyiek Iloncsi grófnőként emlegetik ma is.

A hetvenhat éves Bognár Istvánt és a nála két évvel idősebb Németh Imrénét arra kértük, elevenítsék fel gyermek- és fiatalkori emlékeiket és idézzék meg azokat az időket, amikor még nagy élet és pompa volt a kastély falai között.

Ministránsok nyakig lekvárosan

– A grófi gyerekekkel – amikor itthon voltak – együtt játszottunk a kastélyparkban – idézte föl gyerekkorát Pista bácsi. – Bélára emlékszem vissza a legjobban, hiszen ő csak néhány évvel volt idősebb, mint én. Bújócskázni szoktunk, és az egész falu az ő kerékpárjukon tanult meg biciklizni. Volt egy bricskája, egyszemélyes, egylovas, de azon mindig egy kupac gyerek lógott, mert Béla gróf maga mellé vett mindenkit, aki éppen arra járt, aztán mentünk árkon-bokron keresztül, még a nyaka körül is ültek.
– Iloncsi grófnő egy kicsit tartózkodó volt, de nagyon barátságos ő is – fűzi tovább az emlékezés fonalát Emma néni.

– A szakácsnénak, Náncsi néninek kiadta, hogy a gyerekeknek almát, cukorkát és más gyümölcsöt osztogasson, és mise után vajas és zsíros kenyeret is kaptunk.
– Volt, hogy az összes ministráns csupa lekvár volt, úgy összekentük magunkat – tette hozzá a történethez Bognár István. – A grófnő nagyon szépen rajzolt. Egyszer sétálgattak a faluban, a padokon kint ültek az öreg parasztemberek. Néhány perc alatt úgy lerajzolta őket, hogy a fénykép sem hasonlított jobban rájuk. Igaz magyar volt az egész család, a kastély parkjában az aradi vértanúk emlékére egy kis ligetet alakítottak ki, és tizenhárom fával ültették körbe, ma is megvannak ezek. Gyakran jöttek Dénesfára a rokonaik is, előkelő emberek, a grófnő azokkal sétálgatott, Pallavicini meg Károlyi grófnék, és ezek az asszonyok mind magázták egymást, pedig hát rokonok voltak.

Kevesen tudtak a temetésről

– Iloncsi grófnőt méltóságos asszonynak szólítottuk, és ha találkoztunk, kezet csókoltunk neki – emlékezett tovább Emma néni. – Pál gróf, a másik fiú komolyabb volt, vele nem találkoztunk annyit. Igaz, idősebb is volt nálunk. Miklós pedig elesett a háborúban, valahol a román határszélen, az ő hamvait valamikor a hatvanas években hozták haza, és a parkban, a rózsadombon temették el. A kápolnában ravatalozták fel és ott búcsúztatták, de nem sokan tudtunk a temetésről. Béla grófot is ott hantolták el, őt 1986-ban hozták haza, szintén egész titokban.
Pista bácsi és Emma néni szívesen emlékezett vissza a dénesfai búcsúkra is. Mint mondják, az egész vármegyében híresek voltak ezek a mulatságok, amikre pénzük is volt, mert a gróf nem bánt szűkmarkúan a cselédjeivel.
– A búcsúkra az angolkisasszonyok is mindig meghívást kaptak – folytatta Emma néni. – Micsoda finom kezeik voltak, gyönyörűek, cukorkát, meg más apróságokat vettek a falubeli gyerekeknek. Teniszeztek is, mi szedtük nekik a labdát, szerettük nézni őket, néha adtak is egyet-egyet, talán még most is van belőle otthon. Itt lakott velük a kegyelmes asszony is, a gróf úr édesanyja, nagyon aranyos volt, minden évben kijött az iskolába Mikuláskor vagy karácsonykor, és egy nagy kosár ajándékot hozott magával.

Befogadták a családot

a dénesfai Cziráky-kastély

Az államosításkor aztán elvették a kastélyt a Czirákyaktól, és az úgynevezett kiskastélyban, a titkári lakásban húzták meg magukat, de rövidesen onnan is menniük kellett. A falusiak azonban nem hagyták magukra egykori jótevőiket. Befogadták a grófi családot.
– Nagyéknál kaptak szállást, itt a mostani hivatallal szemben – említi meg Emma néni. – Biztosan voltak tartalékaik és abból éltek. Az emberek nem engedték, hogy bántódásuk essék, hiszen szerették őket, és így hálálták meg azt a sok jót, amit korábban a Czirákyak adtak Dénesfának.
– Egyszer sétálgattam az utcán, és kiszólt az ablakon a grófnő, hogy szétment a gyúródeszkája, pofozzam helyre – mesél tovább Pista bácsi. – Utánam szólt: de aztán úgy tegye ám rendbe, Pistukám, hogy finom tésztát gyúrhassak rajta. Gondoltam magamban, mintha a méltóságos asszony csak egyszer is gyúrt volna életében.

Pál ma is hazajár

– Méltósággal viselték sanyarú sorsukat is, az biztos, az öreg gróf jó kedélyű volt még ekkor is – említi meg Emma néni.
– „Mejjes” kötényben járt, gyakran láttuk az udvaron üldögélni, amint dolgozott valamit éppen – teszi hozzá Pista bácsi. – Ha elment valaki az utcán, kikiabált neki, hiszen ismert mindenkit a faluban.
– A gyerekek nem voltak velük már ekkor, ha jól tudom, a Pál valahol az őserdők körül telepedett le, és ott kezdett gazdálkodni – mondja Emma néni.

– Iloncsi grófnő mesélte egyszer az orvosi rendelőben, hogy őt is el akarja vinni magával. Ha jól emlékszem, az öreg gróf már ekkor nem élt, úgy a hatvanas években lehetett ez, aztán később el is ment vele. József gróf sírja itt van Dénesfán, a temetőben. Pál gróf azóta is volt itthon, először mindig a régi komornájukat látogatta meg, Kiss Mariska nénit, meg Könczöl Imrééket, mivel ő olyan bennfentes ember volt a gróféknál is. Nem- hiába hívták úgy, hogy színész, ők gondozták amúgy Miklós sírját is.
„ Emberséges emberek voltak mindannyian, az biztos. Hiába, hogy grófnak születtek, mindig mindenben azt nézték, hogyan tudnak segíteni és jót tenni az egyszerű emberrel.”

Titokzatos utasok

1921 októberében Cziráky József gróf és Iloncsi grófnő Béla fiának keresztelőjét tartották a kastélyban. Főrangú társaság gyűlt össze, és ekkor érkezett a falu határába repülővel IV. Károly, az utolsó magyar király és felesége, Zita királyné. A hírről csak kevesen tudtak a vendégek közül. A titokzatos utasok aztán a kastélyparkon keresztül folytatták útjukat Kenyeribe, gróf Cziráky György kastélyába. A grófi család a gép landolásának helyszínén kerek kápolnát emeltetett a király tiszteletére.

Megjelenés helye: Kisalföld, Szerző: Cs. Kovács Attila

Könnyes találkozások

2004. június 06. vasárnap, 02:16

Grófi vendégei voltak a napokban Dénesfának. A Cziráky család ma élő legidősebb tagja, gróf Cziráky Pál családjával látogatott el gyermekkora helyszínére, a dél-rábaközi faluba.

Régen várt és szeretett vendégei voltak a közelmúltban Dénesfának. A falu egykori birtokosai, a gróf Cziráky család tagjai látogattak el ide, amivel nagy örömet szereztek a helybelieknek. Az ősi família neve és sorsa az évszázadok során összeforrt Dénesfáéval és az idősebb helyiek emlékeznek még a kastély utolsó lakóinak, József grófnak és családjának szeretetére, jóságára.

a győri Cziráky szobor

A Kisalföld 2003 februárjában idézte fel a Cziráky család és Dénesfa kapcsolatát. Az írásban megszólaló idősek igazi szeretettel emlegették a grófékat. Az államosítás után például nem engedték, hogy bántódásuk essék és a községben adtak szállást nekik: „Emberséges emberek voltak, azt nézték, hol tudnak segíteni és jót tenni. Az emberek szerették őket, és így hálálták meg azt a sok jót, amit korábban a Czirákyak adtak Dénesfának” – mondta egy évvel ezelőtt Németh Imréné. Bognár István pedig így emlékezett: „Igaz magyar volt az egész család, az aradi vértanúk emlékére egy kis ligetet alakítottak ki a parkban, tizenhárom fát ültettek.”

Gróf Cziráky Pál – miután birtokaikat és az ősi kastélyt elvették a családtól – Kanadában telepedett le és ha nem is gyakran, de rendszeresen ellátogatott Dénesfára. A helyi önkormányzat a nemrégiben felújított kastély átadására hívta meg a 85 éves grófot, aki akkor nem tudott hazalátogatni. Pünkösdhétfőn azonban, igazi meglepetésként, megérkezett feleségével, fiával és menyével. A hírre rögtön összegyűltek a falubeliek és az idős emberek, akik együtt gyerekeskedtek Pál gróffal, s könnyes szemmel köszöntötték. Közösen sétáltak aztán a kastélyparkban, a gróf hosszan időzött és imádkozott a kápolnában, felkereste testvérei és édesapja sírját, illetve a Királykápolnát.
Vendéglátói bemutatták a nemrégiben megnyílt Cziráky-emlékpavilont, amelynek vendégkönyvébe írta köszönő sorait.

– Nagy élmény volt újra látni Pál grófot és felidézni a régi időket – mondta Németh Imréné Emma néni. – Szegény, mostanra megöregedett, de tisztán emlékezik a dénesfai évekre. A kápolnában és a testvérei sírjánál meg is könnyezte a régi időket. Kérdeztem tőle, visszajönne-e lakni a kastélyba. Azt mondta, már nem, mivel Kanadában él, de a szíve örökre Dénesfán maradt.

Megjelenés helye: Kisalföld

Bella Sándor megjegyzése a fenti cikkhez, 2010. augusztus 08. vasárnap, 11:23

Én nyugd.iskolaigazgató vagyok és a Győr-Moson-Sopron megyei Jánossomorján élek.Gyermekkorom egy részét (1940-l950) Dénesfán éltem, de anyámhoz,-aki itt élt-a 1992-ig hazalátogattam feleségemmel fiaimmal.Nagyapám Papp Béla a grófi uradalom bognára volt haláláig.Józsi grófot személyesen ismertem, nagyon jó ember volt,szerette a dénesfaiakat, munkát adott nekik kastélyában és a műhelyekben és a földjein is.Csodáltuk a szép angol parkját, bátyámmal több alkalommal is ritkítottuk a bokrokat,vágtuk a fákat iskolai szünidőnkben. A kivágott fát hazavihettük, jó volt ez a szegényes háborús időkben. Munkánk közben mindíg meglátogatott bennünket az öreg gróf úr és kellemesen elbeszélgetett velünk.Fiait hírből ismertük, nagyszüleink sokat beszéltek róluk, hogy közvetlen, barátságos gyermekek voltak. Mi is gyászoltuk a hősi halált halt Miklóst, és érdeklődtünk a falubeliektől, hogy a távolba szakadt Pál és Béla sorsa milyen.Jó egészséget kívánunk családjaiknak. Írjanak a megadott e-mail címünkre, unokáinkkal majd lefordíttatjuk Az én szüleimés nagyszüleim is a dénesfai temetőben nyugosznak. Ottjártunk alkalmával emlékezünk a gróf úrékra.

Baráti üdvözlettel: Bella Sándor és családja

Cziráky Margit grófnő (1874-1910), a mai Margit Kórház alapítója